Skip to content

Város: Budapest XI. kerület

Békássy Csaba

By csbekassy

Küldetésem Teret adok egy támogató közeg megteremtésével ahhoz, hogy az emberek megtalálják a saját útjukat a kiteljesedéshez. Kinek tudok segíteni? Gyerekeket és felnőtteket indítok el és kísérek el a harcművészet útján, hogy napról-napra jobbak legyenek, mint voltak tegnap. Átlagembereknek csempészem be a mindennapjaiba a rendszeres edzést, testmozgást, hogy ezáltal egészségesebbek, kiegyensúlyozottabbak legyenek.

Szabó Balázs

By Szabó Balázs

Rólam 1976-ban születtem Budapesten, itt jártam középiskolába, majd itt végeztem el a főiskolát (BMF, 2000), mint villamosmérnök és tanár. Ezután egy ösztöndíj segítségével Németországban éltem közel két évig, és ott szereztem meg a villamosmérnöki egyetemi fokozatom (FHF, 2003). Ezt követő évek során több multinacionális cégnél szereztem tapasztalatot, miközben a harcművészetek és küzdősportok egyre fontosabb szerepet […]

Radics Dániel

By radicsdaniel

Radics Dániel vagyok, Expert 1 civil instruktor. 12 éve foglalkozom Krav-magával. Az első alkalommal tudtam, hogy ezzel akarok majd foglalkozni. Több más küzdősportban is kipróbáltam magam (box, kick-box, thai-box, kempo) valamint erönléti edzőként az itt megszerzett tapasztalataimat alkalmazom is az edzéseim során. Bővebb információlrt nézd meg a honlapom: www.lions-team.hu

Tóth Attila

By tothati

Üdvözöllek! Tóth Attila, KMG és GFM instruktor vagyok. 1990 júliusában születtem Szolnokon. 2014 óta civil KMG és 2017 óta GFM instruktor vagyok. Azóta csoportos és személyi edzéseket tartok. A sporthoz fűződő rajongásom gyerekkorom óta életem részét képezi, már általános iskolában is sport tagozatos osztályba jártam. Annak érdekében, hogy edzéseim még komolyabb szakmai hátteret kapjanak, BSc […]

Kosár ( termék)