Ugrás a tartalomhoz
  • Képzések
    • Élő oktatói képzések
    • Online oktatói képzések
    • Online szemináriumok
  • Módszerek
  • Tréner kereső
  • Blogbázis
  • Képzések
    • Élő oktatói képzések
    • Online oktatói képzések
    • Online szemináriumok
  • Módszerek
  • Tréner kereső
  • Blogbázis
Bejelentkezés / regisztráció

Szerző: Imre Máté

A sport és a mozgás világa már gyermekkorom óta foglalkoztat. Több sportot is kipróbáltam (küzdősportok, súlyzós edzés, versenyszerű fekvenyomás, futás, úszás). Az edzések során mindig érdekelt, hogy mit miért teszünk és hogy hogyan működik az emberi test. Mivel az évek során egyre jobban elmélyedtem a témában, szerettem volna hivatásszerűen is a mozgással és az egészség fejlesztésével foglalkozni. Így lettem gyógytornász. A kettlebelles edzésről először 2005-ben olvastam. 2008-ban lehetőségem volt kipróbálni a módszert, majd 2009-ben sikeres instruktori vizsgát tettem. Az RKC módszerére jellemző rendszerelvű gondolkodás és tudatosság úgy gondolom, hogy elég ritka a mai sport – és egészségpiacon. Az RKC mellett szóló másik jelentős érv, hogy a mozgás minőségére nagy hangsúlyt fektet, ezért lecsökken a sérülésveszély, és növekszik a hatékonyság. Az óráimra szeretettel várom az erősödni és fogyni vágyókat, illetve azokat is, akik korábban valamilyen mozgásszervi problémával küzdöttek és most szeretnének újra sportolni.

Oktatói képzések, online szemináriumok, könyvek minden mennyiségben –

A mozgásért!

Információk

  • Ászf
  • Tájékoztató és képzési feltételek
  • Adatvédelem
  • Cookie-szabályzat (EU)
  • Impresszum
  • Kapcsolat

Elérhetőségek

  • Ügyfélszolgálat elérhető munkanapokon 8:00-16:00
  • +36 70 885 6565
  • [email protected]

Impresszum

  • Cégnév: Kortalanul Kft.
  • Képviselő: Lakatos Péter ügyvezető
  • Cégjegyzékszám: 13-09-224545
  • Adószám: 32165847-2-13

© 2025 - Minden jog fenntartva!

Hozzájárulás kezelés

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a sütik, amelyek tárolják az eszközinformációkat és/vagy hozzáférnek azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy ezen az oldalon olyan adatokat dolgozzunk fel, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat.

Funkcionális Mindig aktív
A funkcionális tárolás vagy hozzáférés szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért konkrét szolgáltatás igénybevételének lehetővé tételéhez, vagy kizárólag a kommunikáció elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő továbbításához.
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának jogos céljára szükséges.
Statisztika
A technikai tárolás vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön internetszolgáltatójának önkéntes hozzájárulása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül a kizárólag ebből a célból tárolt vagy lekérdezett információk általában nem használhatók fel az Ön azonosítására. The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
A technikai tárolásra vagy hozzáférésre a reklámok küldéséhez szükséges felhasználói profilok létrehozásához van szükség, vagy a felhasználó nyomon követéséhez egy weboldalon vagy több weboldalon keresztül, hasonló marketingcélokból.
Lehetőségek kezelése Szolgáltatások kezelése {vendor_count} szállítók kezelése Olvasson többet ezekről a célokról
Hozzájárulás beállítások
{title} {title} {title}